szombat, december 19, 2009

Az olimpiai láng Torontóban



A XXI. Téli Olimpiai Játékok lángja október 30-án indult útnak Victoriából (British Columbia), hogy a verseny előtt körbejárja az egész országot, ami azért valljuk be, nem kis utazás (főleg, ha közben Európára is rá-ránézünk a sarokban a fenti képen). Azóta is nagy izgalomban tartja az egész országot, és igazán össze is kovácsolja az embereket. Valóban szép gondolat, hogy az olimpiai láng által milliónyi embernek lesz egy közös élménye országszerte, éljen akár Halifax-ben (Nova Scotia), Torontóban (Ontario), Yellowknife-ban (Northwest Territories) vagy Edmontonban (Alberta).
Torontóban három napig időzött a láng, december 17 - 19 között és persze én is igyekeztem úgy alakítani, hogy valahol összefussunk/együtt fussunk. :) Amikor utánanéztem a torontói útvonalnak, nagyon megörültem, mert az első nap kora délutánján majdnem a házunk előtt futottak el vele. Először arra gondoltam, valahol a belvárosban fotózom/videózóm le az eseményt, de ezek után már nem volt kérdéses a dolog. A lenti videón rá is közelítek kicsit a házunkra - azaz az előttünk lévőre. Ha jól tudom, a városon belül a három nap alatt több, mint 200 ember vihette a lángot, akik között korábbi olimpiai sportolók is fel-fel tűntek:
  • James Worrall, atlétika (1936)
  • Owen Von Richter, úszás (2000)
  • Paul Craig, atlétika (1980)
  • Paul Henderson, vitorlázás (1968, 1964)
  • Robert Finlay, atlétika (1968)
  • Vicky Sunohara, jégkorong (2006, 2004, 1998)
  • Marnie McBean, evezés (1996, 1992)
  • Erin McLean, softball (2008)
  • Mike West, úszás (1984)  
A sportolók mellett olyan ismert személyiségek is futottak a lánggal, mint az apa-fia filmkészítő páros Ivan és Jason Reitman, Karen Kain balett táncos, Kanada első női asztronautája, Roberta Bondar vagy a szintén torontói filmes Deepa Mehta.

Mielőtt csütörtök este a menet leért volna a Városháza előtti Nathan Philip térre, ahol hatalmas tömeg és nagy ünneplés várta az olimpiai lángot, még belefutott egy kis tüntetésbe is. Így az aznapi végállomás előtt kicsit módosítani kellett az utitervet, ami miatt jópár fáklyavivő lemaradt a várva várt és egyszeri alkalomról. Az egyik tervezett állomás azonban a SickKids Hospital (Beteg Gyermekek Kórháza) volt, ahol a lemaradtak kézről kézre adhatták a lángot, miközben sok kis beteget tettek nagyon boldoggá, amikor beléptek a kórház épületébe. Egészen pontosan Stephanie Belanger, egy szociális munkás futott a fáklyával az kórház aulájába, aki egyike annak a több, mint 12.000 kanadainak, akik a 106 napos, 45 ezer km-es út során kísérői a lángnak. Az egyik lenti képen majd látható lesz, amint egy beteg kisfiú is tartja a fáklyát, mielőtt az folytatná útját a belváros felé. Meg kell mondjam, nagyon megható és megrázó élmény volt, amikor a kis betegek, szüleikkel és gondozóikkal közösen énekelték el a kanadai himnuszt... A városháza előtt az utolsó futó Vicky Sunohara volt, aki több ezer ember előtt gyújtotta meg az olimpiai lánggal azt a hatalmas üstöt, ami az olimpia kezdetéig égni fog.
Ma a körút 51.-ik napján már Bramptonban és Hamiltonban jár a láng, még mindig szinte Torontó határában, de hamarosan útnak indul nyugat felé, hogy február 12-én megnyissa Vancouverben a XXI. Téli Olimpiát. Az alábbi videón az én találkozásomat látjátok az olimpiai lánggal, majd néhány képet a torontói első napról. (A fáklyavivők "egyenruhája" természetesen az egész országban, mind a 12 ezer embernek ugyanaz.)


Olympic Torch Run in Toronto from Livia on Vimeo.

(Zene: Ray LaMontagne - Let It Be Me)

6 megjegyzés:

Manka írta...

Az ilyenektől mindig elérzékenyülök :s

Bill Ferencz írta...

Szep volt es a zene is...
Egy egyszeru es megis inspiralo elmeny, ami arra emlekeztet, hogy igazabol mennyire egyek vagyunk itt ebben a nagyszeru orszagban.

I Am Canadian!

Martalóc írta...

Gratulálok, hogy így elkaptad a lánghordozókat. Ilyet még igazán nem láttam, talán a tévében sem.
Azért a forgalmat igencsak akadályozzák ezek a lángfutárok. Meg jól megszívják magukat kipufogógázzal.
A térkép alkalmatlan az összehasonlításra. Jól látható, hogy nem olyan a vetület, ami reális képet adnak a területekről. Nézd meg a térképen Grönland szigetét, szinte nagyobb, mint Kanada. E térképen – ha látszana – valószínűleg Lappföld is akkora lenne, mint fél Európa…

Látom, elviszik a lángot az eszkimóknak is. Nem tudom, hogy ott északon mit csinálnak vele, futnak egy 20 m átmérőjű kört, aztán viszik délre?

Manka írta...

Martalóc: a láng járt a legészakibb lakott településen (Alert, Nunavut)*, és sztem úgy lehetett, ahogy te mondtad, körbefutották vele az egyik iglut, aztán gyorsan visszahozták enyhébb időkre :) De biztosan nem tudom.

*2006-ban állandó lakosainak száma: 5!

Livia írta...

Igazad van Martaloc, a terkep Gronland miatt valoban nem tokeletes (hiszen Kanada kb. 4x akkora). Viszont Gronland eppen az elhelyezkedese miatt szinte minden terkepen aranytalan sajnos. De a tobbi meret szerintem oke. :)

A nunavuti menetet pedig en is hasonloan kepzelem el, mint ti... gyorsan korbefutni egy iglut, aztan rohanas a helyszinrol, de azonnal... ;))

Bill Ferencz írta...

A kipufogo itt nem tul sok gond. A kocsik es a levego is teljesen mas, mint altalaban a legtobb varosban. Ezert is kocognak itt sokan. Itt kell lenni ahhoz, hogy ezt igazan (ne)erezze az ember.
En, mint asztmas, ezt a sajat tudomon tapaztalom.