szombat, július 21, 2007

Salsa Utcai Fesztivál

Harmadik alkalommal rendezték meg Torontóban a Latin Hét keretein belül a "Salsa On St. Clair Street Festival"-t múlt hét végén. A fesztivál a St. Clair West-nek éppen azon a részén van, ahol én is dolgozom, egy business area-ban, nagy volt a készülődés egész héten át. Az előző két évben nagy sikere volt ennek az igazán latinos hangulatú utcai fesztiválnak, több mint 500.000 kanadait csábítva az utcára. Kb. 20.000 m2-en ünneplik ilyenkor a latin kultúrát, vérpezsdítő zenével, tánccal, finom ételekkel és a gyerekek számára sok-sok játékkal.

Nekem ez volt az első Salsa Fesztiválom, azonban nem jártam sajnos nagy szerencsével. Szombaton mentem arrafelé, de szinte egész nap esett az eső, így jóval kevesebben voltak az utcán, mint arra számítottak. Be is segítettem volna a közeli magyar boltban (St. Clair Deli), hiszen óriási tömeget vártak ők is, s gondolták, elkel majd a segítség, de ebből nem igen lett semmi. Igy pár óra munka és egy kis séta után az esőben haza is mentem.
Vasárnap már nem mentem vissza, pedig Ildi barátnőmmel ezt terveztük, akinek vasárnap volt a születésnapja! Még egyszer nagyon boldog születésnapot!!! Az idő is naposabb lett akkorra, de azért voltak esők is, így inkább beültünk egy kellemes kávézóba és egy jót beszélgettünk. Persze így szombaton képeket/videókat sem tudtam annyira készíteni, pedig nagyon vártam ám, hogy ezt a latinos fesztivált megmutathassam és feltehessem a blogra. Hát talán majd jövőre!

Azért két videót mégis csak felteszek. Az első az enyém - a szombati, esős, kicsit szomorkásabb napról, bár meg kell mondjam, itt-ott így is nagyszerű volt a hangulat. Bárki kiállhatott táncolni egy erre kijelölt "táncparkettre" és mindig voltak is párok, akiket öröm volt nézni. Erről van itt egy rövid felvétel.
A második videó nem az enyém, gondolom vasárnapi felvételek lehetnek.




4 megjegyzés:

Globetrotter írta...

Ez igazan joidoben milyen klassz lehet :)

Livia írta...

Hat igen, biztosan az! Remelem jovore en is megtapasztalhatom! ;-) Bar igy sem volt rossz, de azert nem ugyanaz. A nyari programoknal sajnos az ilyen esos napokat is bele kell kalkulalni...

Névtelen írta...

Szia Lívia!
Egy ideig nem voltam gépközelben, de látom, mire most ismét felnéztem ide, frissítetted a blogot. Nagyon jó!

Időközben voltam Miskolcon, Lillafüreden és a környéken, és ahogy megígértem, üdvözöltem a várost a Te nevedben is. :)

Szeretném ezt megkérdezni(ha tárgytalan, akkor legalább szereztem Neked egy kellemes , nagy nevetésre alkalmat :))) ):
nincs neked véletlenül egy kb. 26 éves Norbert nevű öcséd? Akiről én írok, ő is Miskolcról származik és az egészségügyben (is)dolgozik/dolgozott.

Régebben beszéltem vele MSN-en, és az egyik általa ott mutatott kép nagyon hasonlít az egyikhez, ami a Te albumodban is van (visszafelé is olvasgattam egy kicsit). Gondoltam megkérdezem tőled, veszíteni valóm nincs. :) Lehet, hogy ilyen kicsi volna a világ?

Szép napot kívánok,
Erzsébet
elishevas7@msn.com

Livia írta...

Szia,

Igen, ilyen kicsi a vilag. :-) Mert valoban van egy ocsem, aki Norbert nevre hallgat es aki az egeszsegugyben dolgozik. :-)
Orulok, hogy lett egy kozos ismerosunk! :-)